A honlap a Métisz keretein belül készült | Kapcsolat
Brücher Ernő

Szarvas Pál kémia professzor élete és munkássága




A Debreceni Egyetemen 1949-ben alakult meg a Természettudományi Kar, melynek vezetői már a kezdetektől arra törekedtek, hogy a különböző szakterületeken újonnan szervezett, vagy korábban a Bölcsészettudományi Kar keretében már működő Intézetek/Tanszékek vezetői szakmájukban országosan ismert személyiségek legyenek. Így történt ez a kémia területén is, ahol a Bölcsészkaron 1947-ben szervezett Szerves Kémiai Intézet élére 1950-ben Bognár Rezsőt hívták meg a Budapesti Műszaki Egyetemről. A korábbi években ez az Intézet látta el – az Orvosi Vegytani Intézet oktatói közreműködésével – a kémia teljes területének az oktatását. A kémia egész spektrumának magas szintű oktatása céljából már 1949-ben szervezni kezdték a Fizikai Kémiai és a Szervetlen ás Analitikai Kémiai Tanszékeket. Előbbi vezetésére a Kolozsvári Egyetemről Imre Lajost várták, míg az utóbbi irányítására a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre nemrég kinevezett Szarvas Pált hívták meg. Az Alkalmazott Kémiai Tanszék csak később 1953-ban alakult meg, melynek vezetésével Lutter Bélát, a Megyei Minőségvizsgáló Intézet igazgatóját bízták meg. Szarvas Pál 1951-től nyugdíjba vonulásáig, 1975-ig vezette a Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszéket, közben a Természettudományi Kar Dékánja és az Egyetem Rektora is volt, így az oktatás és a tudományos kutatás mellett jelentős szerepet játszott az egyetemi közéletben is.
Szarvas Pál 1910. augusztus 11-én Vácott született és Debrecenben hunyt el 1986. január 31-én. Születése után néhány évvel családja Budapestre költözött, ahol apja bőrgyári művezetőként dolgozott. Elemi és középiskolai tanulmányait Újpesten végezte és 1928-ban érettségizett. Még ugyanabban az évben megkezdte tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, kémia-fizika szakon. Elképzelhető, hogy a kémia iránti érdeklődésének felkeltésében esetleg szerepe volt apja foglalkozásának, a bőrgyártás során felmerülő kémiai eljárások és problémák ismeretének. Egyetemi tanulmányait 1932-ben fejezte be, ahol valamennyi vizsgáját és szigorlatát jeles és kitűnő eredménnyel tette le. Tanulmányai befejezése után másfél hónapot a péti Nitrogén Műveknél dolgozott vegyész gyakornokként, majd egy évig katonáskodott.
1933 őszétől a Pázmány Péter Tudományegyetem I.sz Kémia Intézetében Winkler Lajos professzor, a nemzetközileg is jól ismert analitikus mellett az ásványanalitika területén kezdett dolgozni, több kortársához hasonlóan díjtalan gyakornokként. 1934-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett, majd ősztől a Buchböck Gusztáv professzor vezette III.sz Kémiai Intézetbe nevezték ki tanársegédnek. Az itt végzett kísérleti munkája alapján készítette el doktori értekezését Erdey- Grúz Tibor irányításával, amelyet 1936-ban „summa cum laude” minősítéssel védett meg. A munka fontosabb eredményeit nemzetközi folyóiratban, más részeit magyar nyelven közölték.[1,2] Az 1937/38-as tanévben a Bécsi Tudományegyetemen állami ösztöndíjat elnyerve W. Pauli professzor irányításával dolgozott, ahol a fehérjék és nagy molekulatömegű szolok kölcsönhatását vizsgálta pH-potenciometriás és konduktometriás titrálással. 1940-ben a budapesti egyetem kémiai intézeteiben történt átszervezés után az Általános Kémiai Intézetbe adjunktusnak nevezték ki.
A II. Világháború kitörése után az 1940-es évek elején több alkalommal is behívták katonának, majd leszerelték. Utolsó leszerelésére 1944 nyár végén került sor, ami után Budapest ostromát és a felszabadulást ott élte meg. Az ostrom befejezése után nem sokkal folytatta munkáját a Tudományegyetemen, ahol 1945 végén „Sztereokémia” tárgykörben habilitált és 1946-ban intézeti tanárrá nevezték ki.
A háború befejezése után megkezdett újjáépítésben, az új intézmények szervezésében és a tudományos életben a fiatal intézeti tanár számos új és szokatlan szervezési feladatot kapott. 1947-ben az Vallási és Közoktatási Minisztérium megbízta a budapesti Pedagógiai Főiskola Kémia Tanszékének megszervezésével és ott félállásban a kémia oktatásával, amit egy újabb, még fontosabb megbízatásig látott el. 1949-ben a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem megalapítása után ott ugyancsak a Kémiai Intézet megszervezésével és a kémia oktatásával bízták meg, és egyetemi tanárrá nevezték ki. 1949 és 1951 között a Miskolci Egyetem kohó-, bánya- és gépészmérnök hallgatói tanulmányait segítendő általános és szervetlen kémia, szerves kémia és fizikai kémia jegyzeteket írt, melyeket az 1950-es évek végéig használtak a hallgatók. Nemsokára egy további, újabb feladat várta, melynek megoldásában a tanszékek szervezése terén szerzett tapasztalatait kamatoztathatta. 1951 nyár végén megbízták a Debreceni Tudományegyetemen 1949-ben alapított Természettudományi Karon a Szervetlen és Analitikai Tanszék további szervezésével és vezetésével. A Tanszék szervezése ugyan már korábban megkezdődött Straub János professzor, az Orvosi Vegytani Intézet tanárának irányításával, de a munka lényegi része, az egyetem főépületében a Jogi és Teológiai Kar helyén kialakított hallgatói és oktatói laboratóriumok berendezése, felszerelése és ott az oktatás beindítása az új tanszékvezetőre várt. Az egyetemen tanuló kémia tanár és vegyész szakos hallgatók száma a tiszántúli vállalatok és a kémia oktatása növekvő igénye alapján az 1940-es évek végén jelentékenyen nőtt. Ezt a növekvő létszámot és igényt az Orvosi Vegytani Intézet és a Bölcsészkaron szervezett Szerves Kémiai Tanszék néhány oktatója nehezen tudta ellátni. Így szükségessé vált további tanszékek szervezése, ami már a Természettudományi Kar megalakulása után valósult meg. Az első Debrecenben végzett vegyész évfolyam hallgatói 1952-ben kaptak diplomát akik és az akkor végzett kémia tanárok közül öten Szarvas professzor munkatársai lettek az alakuló, addig négy oktatót foglalkoztató Tanszéken. Az 1950-es években még néhány frissen végzett diplomás belépésével kialakult az az oktatói gárda, amely az 1980-as évek végéig fontos szerepet játszott a szervetlen és analitikai kémia oktatásában. Persze a Tanszékre került frissen végzett vegyészek, kémia tanárok nem rendelkeztek oktatói tapasztalatokkal, ezért a tanszékvezetőnek komoly felelőssége és szerepe volt az oktatási programok kialakításában, a laboratóriumi gyakorlatok, szemináriumok szervezésében és az oktató munka ellenőrzésében.
Az oktatási feladatok ellátása mellett természetes igényként jelentkezett a tanszék tudományos munkájának beindítása, a kutatási profil kialakítása, a fiatal oktatók tudományos pályán való elindítása. A tanszék kutatómunkájának beindításával kapcsolatban komoly gondot jelentett az anyagi feltételek, a megfelelő műszerezettség hiánya. A kutatási témák kisebb részben Szarvas professzor korábbi, Budapesten megkezdett munkái folytatását jelentették, de ezek mellett újabb, az 1940-es években érdekessé vált kutatási témákat is beindított. Viszonylag kisebb műszerezettségi igénye volt a titrimetriás, kolorimetriás és a katalitikus reakciókon alapuló analitikai módszerek fejlesztésének, bizonyos ritkafémek (titán, molibdén, vanádium, cérium és más ritkaföldémek) meghatározásának más fémionok jelenléte mellett. Ebben az időben elterjedten alkalmazták a papírkromatográfiás módszereket, amelyeket sikeresen fejlesztettek tovább a Tanszéken is. Foglalkoztak a vízmentes titán halogenidek előállításával is, melynek távolabbi célja a fém titán előállítása volt. A kapott eredmények alapján nagyszámú közlemény született, melyek közül néhány érdekesebb a következő [3–6].
Szarvas Pál doktori értekezésének a témája az 1930-as évek közepén a csepegő higanyelektród potenciálját befolyásoló tényezők, főleg az anionok potenciált befolyásoló szerepének a tisztázása volt. Ezek a vizsgálatok érdekesek voltak a polarográfia későbbi felfedezése és alkalmazása vonatkozásában, így a megkezdett polarográfiás analitikai kutatások részben a korábbi vizsgálatok folytatásának is tekinthetők.[7] Az 1940-es évek elején néhány optikailag aktív alfa-oxisav forgató képességi diszperziójának összehasonlítása alapján megállapította azok relatív konfigurációját. Ez a téma is folytatódott Debrecenben az 1950-es évek végén, amikor Beck Mihállyal együttműködve az említett módszerrel és a korábban is használt spektrográffal meghatározták az alfa-oxisavak alkoholos hidroxil csoportjai rendkívül nagy disszociációs állandóját és komplexképző sajátosságaikat is tanulmányozták.[8]
Szarvas Pál már az 1940-es évek elején Budapesten foglalkozott a poliwolframátok, polimolibdátok és oxisavak kölcsönhatásának vizsgálatával. Debrecenben részletesebben tanulmányozták a poliwolframátok oldataiban kialakuló egyensúlyokat, a képződő polimerek összetételét, szerkezetét és a reakciók időbeli lefolyását pH-potenciometriás és spektrofotometriás módszerrel. A témában elért eredmények felhasználásával készített értekezés alapján nyerte el Szarvas professzor a Kémia Tudományok Doktora fokozatot 1962-ben[9] (a kandidátusi fokozatot 1952-ben az új minősítési rendszer bevezetése után korábbi eredményei alapján megítélte a Tudományos Minősítő Bizottság).
Új témaként indult a tanszéken az 1960-as évek elején a fémek, fémötvözetek emissziós spektrográfiás elemzése, amely továbbfejlődött a nemvezető anyagok, főként ritkaföldfém tartalmú anyagok elemzésére, a vizsgálandó anyagot tartalmazó elektródok kifejlesztésére. Ebben témában dolgozva készítette el diplomamunkáját Szarvas professzor idősebbik fia, ifj. Szarvas Pál, aki 1967-ben szerzett vegyészi oklevelet[10]. A ritkaföldfémek analitikája és ioncserélő kromatográfiás elválasztásuk fejlesztése és kidolgozása témában egy országosan kiemelt kutatási programban is részt vett a Tanszék, melynek keretében az elválasztás mechanizmusáról nyertek érdekes, új információkat. Ezekkel a kutatásokkal kezdődött a ritkaföldfém-aminopolikarboxilát komplexek vizsgálata, ami a mai napig fontos kutatási témája a tanszéknek[11,12]. Ugyancsak az 1960-as évek közepén kezdődtek azok az átmenetifémek aminosavakkal képződő komplexvegyületeivel kapcsolatos vizsgálatok[13,14], amelyek később egy rendkívül eredményes kutatási területté váltak és manapság is a legnépesebb tanszéki kutatócsoportot foglalkoztatják.
Az 1960-as évek közepén indították az új, bórorganikus vegyületek előállításával és vizsgálatával foglalkozó kutatási témát, ami iránt abban az időben Szarvas professzor leginkább érdeklődött[15,16].
A tudós professzorok tevékenységének, munkájuk eredményességnek egyik fokmérője a tudományban tevékenykedő utódok és tanítványok száma és azok eredményessége. Szarvas professzor a tudományos munkában munkatársainak nagyfokú önállóságot adott. Nem volt szigorú, számon kérő vezető, de a kísérleti munka megbízhatósága, pontossága vonatkozásában különösen igényes volt. Korábbi munkatársai közül nyugdíjba vonulásáig öten szereztek kandidátusi fokozatot, akik közül hárman néhány évvel később a tudományok doktora fokozat elnyerése után a Tanszéken egyetemi tanári kinevezést is nyertek.
Az 1950-es évek elején a Tanszék oktatási feladatai közül Szarvas professzor az „Általános kémia” (1. félév), a „Szervetlen kémia” (2. félév) és a „Fejezetek a modern szervetlen kémiából” (5. félév) c. előadásokat és a Spektroszkópia c. speciálkollégiumot (8. félév) tartotta. Előadásai igényesek, színvonalasak, volt hallgatói számára máig is emlékezetesek voltak. Kedvelte a látványos kísérleteket, melyeket értékelve vezette be az általánosabb következtetéseket, összefüggéseket. A „Kvalitatív analízis” (3. félév) és „Kvantitatív analízis” (4. félév) c. előadásokat fiatalabb munkatársai tartották, akiknek előadói készségéről korábban meggyőződött. Az 1960-as évek közepén a szükséges műszerek beszerzése után sikerült a „Műszeres analitika” c. előadások és laboratóriumi gyakorlatok bevezetése, ami egy nagyon fontos előrelépés volt a Tanszék oktató munkájának modernizálásában. Közben Szarvas professzor vezetői és oktatási feladatai is sokasodtak. Az 1957/58-as tanévben megbízták az Orvostudományi Egyetem Orvosi Vegytani Intézetének vezetésével, ahol az általános és szervetlen kémiai előadásokat is megtartotta és a nagylétszámú hallgatóságot vizsgáztatta is. A vizsgáztatás ott is és a TTK-on is szóbeli vizsgát jelentett, ami a vizsgaidőszakban a vizsgáztató professzor számára komoly megterhelést és sok elfoglaltságot jelentett.
A megnövekedett létszámú kémia tanár és vegyész szakos hallgatók tanulmányainak segítésére a II. Világháború után még nem adtak ki általános és szervetlen kémia egyetemi tankönyvet. Ezért nagyon fontos volt az 1953-ban megjelent Lengyel Béla, Proszt János és Szarvas Pál „Általános és Szervetlen Kémia” c. egyetemi jegyzet, amely tankönyvként 1954-ben, majd később még további öt kiadásban is megjelent[17]. Ez a könyv mintegy negyed századig a vegyész, vegyészmérnök és kémia tanár hallgatók százainak segített a kémia alapjainak elsajátításában. A könyv leíró anyagismerettel kapcsolatos részeit még ma is hasznosan forgathatjuk (Debrecenben a hallgatóság sokáig „Szarvas Biblia” – ként emlegette). A könyvnek a kémiai kötéselméleteket tárgyaló része a kémikusok 1940 körüli látásmódját tükrözi, ami az 1960-as években már nagyon távol volt a közben sokat fejlődött anyagszerkezeti ismeretektől. Felismerve a felmerült problémákat Szarvas professzor módosította az „Általános kémia” c. előadások anyagszerkezeti problémákat tárgyaló részét és arra törekedett, hogy legalábbis kvalitatíve bemutassa a kémiai kötéselméletek fejlődését, figyelembe véve a közben kialakult kvantumkémia eredményeit. A hallgatóság tanulmányainak segítésére az előadásai anyagát a „Szarvas Pál: Bevezetés a kémiába (Általános kémia)” című egyetemi jegyzetbe (Tankönyvkiadó, 1970) foglalta össze.
A Tanszék oktató és tudományos munkájának beindulása után Szarvas Pál kari és egyetemi vezetői-szervezői feladatok ellátására kapott megbízást. 1954 és 1958 között a Természettudományi Karon folyó oktató és tudományos munkát irányította, mint a kar dékánja. Pár évvel később az 1962/63-as tanévben az Egyetem Rektorhelyetteseként működött, majd 1963-1966 között az egyetem Rektoraként irányította az intézményt. Rektori minőségében egyebek mellett fontos szerepe volt az egyetem kémia épülete építésének szervezése és tervezése előkészítésében. 1968-tól nyugdíjba vonulásáig a Természettudományi Kar Tudományos Bizottságának elnökeként tevékenykedett.
Tudományos szervező tevékenysége túlhaladta az egyetem falait. Hosszú ideig volt a Műszaki és Természettudományi Egyesületek ill. a Magyar Kémikusok Egyesületének Hajdú-Bihar megyei elnöke, a Debreceni Akadémiai Bizottság Kémiai Szakbizottságának társelnöke, az Analitikai Bizottság elnöke. Az 1940-es évek második felében több összefoglaló jellegű közleményt publikált a kémia újabb eredményeiről. Közleménye jelent meg a Raman effektus kémiai alkalmazásáról, az optikai forgatóképesség Kuhn-féle elméletéről, az ultraibolya mikro-fotometriáról. Több, később vezető fiatal kémikus egy cikksorozatot indított „ A vegyérték a mai kémiában” címmel, melyben az elméleti kémia újabb eredményeit ismertették. A sorozatban „ A vegyérték szerepe a komplexvegyületek kémiájában” c. cikk megírására Szarvas Pált kérték fel, ami jelezte, hogy benne volt a modern kémiai kutatások országos szintű vérkeringésében. Így az 1960-70-es években tagja volt a Tudományos Minősítő Bizottság Szervetlen Kémiai Szakbizottságának, még hosszabb ideig az MTA Fizikai Kémiai és Szervetlen Kémiai, valamint Analitikai Bizottságának és öt évig a Tudományos Felsőoktatási Tanácsnak. A tudományos kémia művelése mellett mindig érdekelték a kémia gyakorlati alkalmazásának eredményei. Fiatalon több budapesti üzemnek volt tartósan szaktanácsadója. Debrecenben a Gördülőcsapágy Gyár és a BIOGÁL Gyógyszergyár egyes üzemi problémáinak megoldásában működött közre munkatársaival.
Tudományos szervezői és egyetemi oktatói tevékenységét több kitüntetéssel is elismerték. 1951-ben a Miskolci Egyetem Kémiai Intézete szervezéséért a Munkaérdemrend Arany Fokozata, 1953-ban a Felsőoktatás Kiváló Dolgozója, majd 1975-ben a Magyar Népköztársaság Érdemrend Arany Fokozata kitüntetést kapta. 1962-ben Akadémiai Díjban részesült.
A debreceni Egyetemre történt kinevezése után családjával együtt Debrecenbe költözött. Felesége, mint kémia-fizika szakos tanár, három gyermekük felcseperedése után a Fizikai-Kémiai Tanszéken dolgozott a „Bevezetés a fizikai-kémiai mérésekbe” c. laboratóriumi gyakorlat vezetőjeként, akire volt hallgatói mint a kedves és rendkívül segítőkész Erzsike nénire emlékeznek.
Szarvas Pál életében hosszú ideig a kémia oktatása, a kutató és a tudományos szervező munka játszotta a legfontosabb szerepet, de sok minden más is érdekelte. Fiatalabb korában rendszeresen teniszezett. Hosszú évekig első osztályú sakkozó volt és rendszeresen szerepelt az NB I.es debreceni sakkcsapatban. Egyéni versenyeken ritkán vett részt, de a csapatversenyekre mindig szakított időt, „csapatjátékos” volt. Sok alkalommal játszott szimultánt 30-40 hallgatóval és ritkán fordult elő, amikor partit veszített. Szenvedélyesen szerette a zenét. Maga is hegedült és kisebbik fiának, mint csellóművésznek a sikerei rendkívül boldoggá tették.
Szarvas Pál lényegében az alapításától 24 éven át 1975-ig vezette a DE Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékét, ahol tanítványai, munkatársai ma már nem dolgoznak. Helyettük a volt munkatársak tanítványai illetve azok tanítványai végzik az oktatási és tudományos munkát. Visszatekintve a Tanszék 1975 utáni tudományos eredményeire, sikereire összegzésképpen elmondható hogy a tanszéken 1980 és 2005 között elkészült 10 tudományok doktora értekezés és 10 egyetemi tanári kinevezés (2 egyetemi tanár a Szegedi Egyetemre került) nem előzmények nélkül történt, abban bizonyára szerepe volt a Szarvas Pál irányításával eltöltött 24 évnek is.

Irodalom

Erdey-Grúz T. Szarvas P., The potentials of mercury electrodes in solutions containing foreign ions, Z. physik. Chem. A177 (1936), 277-91.
Szarvas Pál, A higany elektrokémiai viselkedése idegenionos oldatokban, Magyar Kémiai folyóirat 42 (1936), 66-82.
Almássy Gy., Szarvas P., A titán(IV) kolorimetriás meghatározása foszfitos elválasztással, MTA VII. Oszt. Közl. 3 (1953), 413.
Szarvas P., Csiszár B., Colorimetric Determination of Minute amounts of Titanium(IV) in the Presence of Great Quantities of Iron(III), Acta Chim. Acad. Sci. Hung. 7 (1955), 403-410.
Szarvas P., Balogh T.-né, Tóth B., Nikotin alkalmazása egyes nehézfém ionok papírkromatográfiás elválasztásánál, Magyar Kémiai Folyóirat 62 (1956), 68-71.
Szarvas P., Jarabin Z., Das rutin als anorganisch-analytisches Reagent, Anal. Chim. Acta, 20 (1959), 330-331.
Szarvas P., Máczay L., Gergely A., A Ti(IV) polarográfiás meghatározása idegen ionok mellett, Magyar Kémiai Folyóirat, 65 (1959), 69-72.
Beck M.T., Csiszár B., Szarvas P., Acidic dissociation constants of alkoholic hydroxyls of tartaric acid, Nature, 188 (1960), 846.
Szarvas P., Cs. Kurki É., Beiträge zur Chemie der Isopolysäuren II. Über die Kinetik der Bildung von Polywolframaten, Z. anorg. allg. Chemie 350 (1960), 55-63.
Szarvas P. ifj., Papp L., Szarvas P., Műanyagkötésű elektródok előállítása nemvezető anyagok emissziós színképelemzéséhez, Magyar Kémiai Folyóirat 75 (1969), 144-48.
Brücher E., Szarvas P., Studies on the Ammonium-lactate Elution of Trace Lanthanides, J. Inorg. Nucl. Chem. 28 (1966), 2361-69.
Brücher E., Szarvas P., The separation of rare earth fission products by lactic acid – EDTA elution, Acta Chim. Acad. Sci. Hung. 52 (1967), 30-35.
Gergely A., Szarvas P., Korondán I., Über die mit zweiwertigen Metallen gebildeten Komplexe der D-Glykosaminsäure, Acta Chim. Acad. Sci. Hung. 26 (1961), 313-324.
Gergely A., Szavas P., Copper(II) complexes of D-glucos-aminic acid II., Acta Chim.Acad. Sci. Hung. 45 (1965), 203-218.
Szarvas P., Emri J., Győri B., The reaction of pyrrole potassium with trisubstituted boron compounds, Acta Chim., Acad. Sci. Hung. 64 (1970), 203-210.
Szarvas P., Győri B., Emri J., Preparation and Properties of Tripyrrolyleborane, Acta Chim. Sci. Hung. 70 (1971), 1-8.
Lengyel B., Prost J., Szarvas P., Általános és Szervetlen Kémia. 1-6. Kiadás, Tankönyvkiadó, Budapest, 1954-1971.

The Faculty of Science was founded in 1949 at the University of Debrecen. The management boards of the Faculty and University bent every efforts to bring known scientists as leading members of the newly organized Departments. In this way Pál Szarvas was also invited in 1951 to come to Debrecen, to be the Head of the Department of Inorganic and Analitical Chemistry. His first task was here to organize the furnishing and equipping the student and research laboratories, to start the techning and research work under quite unfavourable financial conditions. The number of the staff members was increasing from 1952 and the level of the laboratory equipments was also improving from the mid 60-es. The research work started in the field of analytical chemistry where various methods were developed for the determination of some rare metals in the presence of larger amounts of other elements. From the end of the 1960-es the main research field of the Department was the solution chemistry, the equilibrium and kinetic studies on the formation of complexes of transition metals and lanthanides with organic ligands. An other developing field was the synthesis and study of new boron-organic compounds. The researches in analytical chemistry were shifted into the use of emmission spectrography and atomic absorption spectrophotometry. Professor Szarvas was also involved into the leadership of the Faculty and University. He was the Dean of the Faculty (1954-58) and the Rector of the University (1963-66). His activity was highly important in the preparation of the construction of the chemistry building. Professor Szarvas who retired in 1975, played a significant role in the organization of the teaching and research work of the Department of Inorganic and Analytical Chemistry, which has an important impact even now on the present life and successes of the Department.