A honlap a Métisz keretein belül készült | Kapcsolat
Mudrák József: A Debreceni Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának története (1914-1949)

Debreceni Egyetemi Kiadó – Debrecen University Press, [Debrecen], 2012. 206.pp.

A szerző egy évtizede foglalkozik a Debreceni Egyetem történetével. Több publikációja jelent meg e tárgyból mielőtt 2007-ben elkészítette a Bölcsészettudományi Kar első 35 esztendejét feldolgozó doktori értekezését, amelynek rövidített változata az Egyetem jubileumi kötetében jelent meg.1 Ez a körülmény nem teszi feleslegessé a disszertáció teljes szövegének közreadását, mert ez a munka a korábban megjelenteknél alaposabb feldolgozás, sok olyan adatot tartalmaz, amelynek ezidáig rejtve voltak.
Az előzményekről érdemes megjegyezni, hogy az egyetem alapításának 50. évfordulójáról való megemlékezést 1962-ben a felsőbb szervek nem támogatták. Varga Zoltán professzor könyve2 csak 1967-ben jelenhetett meg, aztán két évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a 75. évfordulóra újabb összeállítás készüljön az egyetem multjáról.3
Mindkét könyv foglalkozott a Bölcsészettudományi Kar történetével, de csak rész-kérdésként, s bizonyos mértékig egy mára már meghaladott ideológia szellemében.
Mudrák József munkáját egykorú források; publikált évkönyvek, tanrendek valamint a Hajdú-Bihar megyei Levéltárban és az egyetemen őrzött dokumentumok adataira alapozta. Több interjút készített egykori bölcsészhallgatókkal, akiknek a visszaemlékezései kiegészítik, teljesebbé teszik a Bölcsészettudományi Kar első korszakáról alkotott képet.
A magyar felsőoktatásban a mögöttünk hagyott évszázad annyi és olyan mélyreható változást hozott, hogy a szerző szükségesnek látta felvázolni azokat a körülményeket, amelyek a Debreceni Egyetem alapítása idején jellemezték és meghatározták a hazai egyetemek bölcsészkarainak működését, gyakorlatilag a tárgyalt időszak végéig.
A helyi viszonyokat tekintve megemlékezik a Református Kollégium Bölcsészeti Akadémiájáról, mint az egyetemi Bölcsészettudományi Kar elődjéről. A Kar történetének összefoglalása után a szemináriumok és intézetek történetének részletesebb leírása következik.
Prekoncepció nélkül, a tényekre alapozva, az egykorú társadalmi és gazdasági helyzet figyelembe vételével rajzolódik ki a debreceni Bölcsészettudományi Kar alapításának és működésének reális képe, akarva-akaratlanul helyesbítve azokat a torzításokat, amelyekkel a korábbi leírásokban találkozhattunk.
Lényegében hézagpótlónak tekinthető az a rész, amely a II. világháború kezdetétől az 1949-ig eltelt évtized sorsdöntő változásaival foglalkozik, azzal az időszakkal, amelynek kezdetén a Központi épületben végre otthonra lelt tanszékek, szemináriumok konszolidált körülmények között, részben megújult professzori karral reményteljes fejlődés lehetősége előtt álltak, de a II. világháború közbeszólt, s a front elérte Debrecent is, de ennek zavaró hatását is felülmúlta a háború után hatalomra jutott baloldali politika, amely végleg felborította a korábbi rendet.
Mudrák József eddig nem publikált adatokkal és egykorú dokumentumok szövegének idézésével világít rá a változtatások lényegére, amelynek célja és végeredménye a reakciósoknak bélyegzett professzorok eltávolítása, az új szellemet képviselő tanárok pozícióba helyezése, a hallgatói létszám növelése elsősorban munkás és paraszt származású fiatalokkal, a régi diákszervezetek feloszlatása és új baloldali szervezetek alapítása. Majd a Bölcsészkar belső strukturájának átalakítása, számos tanszék megszüntetése, a marxizmus-leninizmus és az orosz nyelv kötelező tantárgyként való bevezetése mellett lényegében az egyetlen pozitív lépésként értékelhető változás, amelynek során az addig bölcsészkari keretek között működő természettudományos tanszékekből a Természettudományi Kar alapítása.
Mudrák József dolgozatának második, terjedelmesebb részében a Kar intézeteinek és szemináriumainak történetével foglalkozik. Mintegy 25 tudomány-szak szervezeti egységeinek ismertetése során szembesül az olvasó például azzal, hogy egy ideig Török Nyelv és Irodalom szeminárium, valamint Régészeti Intézet is működött a bölcsész-karon, hogy jóval az Olasz Intézet megalakulása előtt, már 1923-tól alkalmaztak olasz lektort. Évtizedek feledési homálya takarta azt a tényt, hogy 1939-ben, Kárpátalja visszacsatolása után Szláv Szeminárium létesült és már 1938 januárjától orosz-bolgár lektorság is létezett a Karon.
A professzorok és az oktatásban résztvevő magántanárok, szakelőadók, lektorok, tanársegédek, fizetéses és díjtalan gyakornokok munkáját az általuk tartott előadások, szemináriumok és tudományos, szakirodalmi tevékenységük minősíti, e mellett a szerző tekintettel van a hallgatóság számára kiírt pályázatokra – oktatóik ezáltal adtak ösztönzést a tudományos igényű feladatok végzéséhez.
Külön fejezet szól a középiskolai tanárképzésről, amely 1949-ig a Kar mellé rendelt Tanárvizsgáló Bizottság illetve Tanárképzőintézet keretében folyt. A hallgatóság többsége tanári diplomát kívánt szerezni, számukra kötelező volt beiratkozni a Tanárképzőintézetbe, de voltak – a tanszabadság ezt lehetővé tette – szabad bölcsészek is, akik meglehetősen szigorú feltételek mellett doktori szigorlatot tehettek. A Bölcsészkaron szerezhető tudományos minősítések közül a magántanári képesítés volt a rangosabb. A tárgyidőszakban 76 jelölt habilitált, közülük többen nyilvános rendkívüli tanári címet is kaptak.
A Bölcsészettudományi Kar hallgatói társadalmáról Mudrák József munkájában található az eddigi legrészletesebb áttekintés. Táblázataiból nyomon követhető a nemek szerinti megoszlás, az átiratkozó hallgatók arányszáma, az anyanyelv, felekezet és lakóhely valamint a szülők foglalkozása szerinti helyzet alakulása.
Az egyetemi tanulmányok anyagi terheiről szólva felhívja a figyelmet, hogy már az 1920-as években próbálták enyhíteni a tandíjkötelezettséget különböző arányú kedvezményekkel, valamint állami, egyházi, városi és magánosok alapítványaiból származó ösztöndíjakkal, segélyekkel. 1945 után a rászorultság és a tanulmányi eredmények alapján új formát öltött a diáksegélyezés.
A vidéki hallgatók diákotthoni ellátására vonatkozóan hiányosak voltak a szerző forrásai, de az internátusok felsorolása arra enged következtetni, hogy több oldalról jelentkezett a probléma megoldásának szándéka.
Utolsó fejezetként rövid ismertetést találunk a bölcsészhallgatók diákéletéhez szorosan kötődő ifjusági szervezetekről. Ezek egy része felekezeti alapon, más része területi hovátartozás szerint szerveződött, illetve a cserkészethez vagy a sporthoz kapcsolódott. Valamennyi diákszervezetnek voltak bölcsész tagjai, de önálló egyesületük is működött: előbb az Egyetemi Kör Bölcsész Szakosztálya, majd 1922-ben megalakult a bölcsészek „Árpád” Bajtársi Egyesülete. Ez utóbbinak valós tevékenységéről sikerül a szerzőnek eloszlatni azokat a téves és dehonesztáló híreszteléseket, amelyek a rendszerváltozás előtt közszájon forogtak.
Mudrák József dolgozatának hitelességét gazdag jegyzet-apparátusa, pontos hivatkozásai, a felhasznált illetve a tárgyra vonatkozó szakirodalom bibliográfiája szavatolja. A mellékletként közölt adatsorok, grafikonok és diagramok szerves kiegészítői a szöveges résznek.
Azoknak ajánlom a könyvet, akik nem olvasmányos emlékezést, hanem megbízható történeti leírást kívánnak kapni a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának első évtizedeiről.

Dr. Korompai Gáborné
1 A Debreceni Egyetem története, 1912-2012. Szerk.: Orosz István – Barta János. – Debrecen, 2012. Debrecen University Press.
2 Varga Zoltán: A Debreceni Tudományegyetem története I. 1914-1944. – Debrecen, 1967.
3 Némedi Lajos: A Kossuth Lajos Tudományegyetem rövid története. – Debrecen, 1988.